2013. június 13. 19:49 - Hozzaszolasok

Lakat alatt a cseh kormány

Döbbenetes hír, hogy több kormánytagot vettek őrizetbe Prágában a mai nap folyamán, valamint több vállalatnál házkutatásokat tartott a korrupcióellenes hatóság. Megtörténhet ez Magyarországon?

necas.jpgPetr Necas, cseh miniszterelnök - még nem mond le

Wikipedia - David Sedlecký

Természetesen nem. Jobban mondva a jelenlegi kormánnyal nem. Jelenleg minden hatóság a kormány felügyelete alatt áll, vezetőiket is ők nevezték ki, így kizárt, hogy a csehországihoz hasonló eset előforduljon idehaza. De egy későbbi kormánnyal eljátszódhat ez, ha a hatóságok élén az ellenzék által kinevezett emberek állnak.

A cseh ügy jól mutatja, hogyan lehet a hatóságokat felhasználni arra, hogy elbánjanak politikai ellenfelekkel. A döbbenetes az, hogy ez nem egy elmaradott távoli diktatórikus országban zajlott le, hanem egy demokratikus európai országban, mely az Európai Unió tagja. Persze ha bármi törvénytelent követtek el a gyanúsítottak, akkor kapjanak érte méltó büntetést. De ne higgyük, hogy csak az egyik politikai oldalon vannak tolvajok és bűnözők. Minden pártban vannak, viszont az ügyesebbek nem buknak le.

128 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hozzaszolasok.blog.hu/api/trackback/id/tr845360324

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.14. 11:00:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gera 2013.06.13. 21:16:30

Na persze. Két lehetőség van: vagy így lehet elbánni a politikai ellenfelekkel, vagy ilyen az, amikor a hatóságok ugyanúgy járnak el a politikusokkal szemben, mint a kevésbé egyenlő polgárok esetében. Néha azért előfordul a második verzió is.

zobod 2013.06.13. 21:19:17

" elbánjanak politikai ellenfelekkel"

Komoly korrupciós ügyekről van szó, nem koholt vádakról.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.13. 21:21:07

Tipikus politikai harc piszkos eszközökkel. Az egész akció színpadias jellege erre utal.

Szociknak vége 2013.06.13. 21:35:51

Micsoda baromság, természetesen Csehországban is, mint mindenhol, a kormány nevezi ki a hatóságok vezetőit. Ez teljesen normális.

Ez eleve egy béna kacsa kormány volt minimális többséggel, gyenge támogatottsággal. Ahhoz lehet hasonlítani amikor a szoci-szadesz 2006tól lényegében érdemi támogatottság nélkül kormányzott. De mi sajnos nem puccsoltuk meg őket.

J.László 2013.06.13. 21:44:01

@MetroGoldwinMayer:
Azt hiszem, jól tettük, hogy nem puccsoltuk meg őket. A 2008-as pénzügyi válságot szépet belevarrták volna a Fidesz nyakába és ma megint ők lennének kormányon.

dr kíváncsivagyok 2013.06.13. 21:47:04

@MetroGoldwinMayer: " De mi sajnos nem puccsoltuk meg őket. "

Ezért bizony kár...szarházi...

dr kíváncsivagyok 2013.06.13. 21:49:09

@J.László: Úgy-e tudsz értelmesen is gondolkodni ? Ez így igaz , ha "puccsoltatok " volna és akkor jön a válság,...akkor ma is Bajnai a min. elnök...
Kár hogy nem volt még egy tankotok...

mojoking77 2013.06.13. 22:04:59

Es mi van, ha tenyleg megtortentek azok a uncselekmenyek, amikkel vadoljak oket? Esetleg, ha szimplan TENYLEG azt tortenik, aminek latszik, es nem mindenfele gonosz erok iranyitanak a hatterbol? Es mi van, ha az Index valamelyik politikai blogja, nem kezdi el azonnal kopkodni a Fidesz kormanyt, mihelyst egy nagyobb eso leesik Bhutanban? Vagy azert ez mar tul van az elkepzelhetoseg hataran?

Szociknak vége 2013.06.13. 22:09:08

@mojoking77: Olyan nincs, hogy senki nem irányítja a folyamatokat. Semmi sincs magától, a rendőr semmit nem tesz magától, csak parancsra.

Ettől persze lehettek bcs-k, a kettő nem zárja ki egymást.

Samott 2013.06.13. 22:15:16

@zobod: mutass olyan politikust aki nem erintett valami sumaksagban, barhol a vilagon. Politikus = gazember. Mire bejut a parlamentbe, mar van akkora bunlajtsroma, hogy mehetne is bortonbe. ;)

béla a görög (törölt) 2013.06.13. 22:18:33

nem hisszük azt, hogy csak az egyik oldalon vannak korrupt politikusok. Hagyót például letartoztatták. Zushlagot leültették. ez az egyik oldal. Van akit nem, igen.
És a másik oldal? Nos röhögnek a pofádba és szétlopnak (trafik/föld/manyup/stb).
Ellenük minden eszközt megengedhetőnek fogadok el.
A veszteséget elkönyveltem innen már csak egy dolog érdekel...

P.Freddy 2013.06.13. 22:21:20

@mojoking77:

"Es mi van, ha tenyleg megtortentek azok a uncselekmenyek, amikkel vadoljak oket? "

Igen, ez jogos feltételezés, mint ahogy Magyarországon is ténylegesen megtörténtek azok a bűncselekmények, amikkel a dohánybizniszt bűnszövetkezetben befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés bűncselekményekkel szétosztották a maffiacsaládoknak.

Csak Magyarországon Zuschlaggal ellentétben Lázár János még szabadlábon van amiatt, mert a legfőbb ügyész egy ostoba pártkatona (mint ahogy az Nagy Imre perének idejében is volt), de remélhetőleg nem sokáig.

narmer 2013.06.13. 22:26:42

@Samott:Miért nem szedsz Anafranilt? Hatékony!

csárli hárper 2013.06.13. 22:26:58

"lakat alatt a magyar kormány", jobban hangzana...

Samott 2013.06.13. 22:31:10

@narmer: csaknem egy politikushoz van szerencsenk inkognitoban? ;) Cafolj, mutass egy becsuletest. ;) Nem fog sikerulni.

Punxsutawney Mormota 2013.06.13. 22:40:02

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szerinted milyen lett volna egy nem színpadias akció? Ha letartóztatás után rögtön tarkón is lövik őket?

2013.06.13. 22:47:07

Ez egy szép kövér coup d'état vagy annak kisérlete.

(A korrupció elleni harc csak a színes csomagolás)

Indiana Jonescu 2013.06.13. 23:13:03

@zobod: Te már láttad az aktákat, hogy ilyen biztosan ítélkezel?

hami · http://toriblog.blog.hu 2013.06.13. 23:36:14

@mojoking77: ez szerintem elég valószínűtlen. korrupció minden állam vezetésében van. ilyen alapon persze le is lehetne csukni minden politikust (99%-uk korrupt, a maradék meg azért nem, mert imbecil), de az nem így szokott zajlani. ha egyszerre sok politikust tartóztatnak le, az puccs.

Darth Revan 2013.06.13. 23:45:48

Nincs olyan kormany a vilagon, aminek a tagjait egytol egyre ne lehetne a sittre kuldeni.

Boka1 2013.06.14. 00:30:06

Őrizetbe vették a kormánytagokat, nem elitélték. Holnap kiengedik , miután meghallgatták őket. A bíróság itélkezik.

bretman 2013.06.14. 01:38:42

Meghökkentő történet. A cseh kormánypárt erőtlen reakciója arra utal, hogy komoly szarban vannak, és ezt tudják is. Ettől függetlenül képtelenség, hogy a rendőrség egész nap razziázik, "intervenciót hajt végre", és a nap végén sem mondja meg, miért. Ilyen egy demokráciában nincs.

Ebben a pillanatban a történet pont annyira van egy korrupcióellenes diadaltól, mint a puccstól.

Amúgy Magyarországon ez már megtörtént. A 2010-es kormányváltás előtti szinte összes ügyben kiderült már, hogy az ügyészek szoci politikusokra akartak vallomást kicsikarni azzal, hogy ha azt hallják, amit akarnak, akkor a vádlott hazamehet.

Elég csak Zuschlagra gondolni. Egy bizottságban osztozkodtak a pénzen Szíjjártóval. Az egyik börtönben ül azért a pénzért, amin osztozkodtak, a másik...

röhögő 2013.06.14. 02:42:51

@J.László: "A 2008-as pénzügyi válságot szépet belevarrták volna a Fidesz nyakába és ma megint ők lennének kormányon."
- A 2008-as pénzügyi válságot szépet belevarrták az MSZP-SZDSZ nyakába és ma a FIDESZ van kormányon.

röhögő 2013.06.14. 02:46:22

@narmer: Neked használt? Jön a nyár, a napsütés, attól lehet jobban leszel. De ha árvizi védekezel, az is jobb mintha itt pötyögsz.

[megmondoember] 2013.06.14. 04:22:18

@MetroGoldwinMayer: "Micsoda baromság, természetesen Csehországban is, mint mindenhol, a kormány nevezi ki a hatóságok vezetőit. Ez teljesen normális."
Jobb helyeken az emberek választják meg a hatóságok vezetőit, mint pl. a főrendőrt és a főügyészt is. Pont azért, hogy azok ne a kormány emberei legyenek és a kormányt is éppen úgy elszámoltassák ha szükséges, mint az átlagpolgárt.

Feketeistván 2013.06.14. 04:52:37

Pol Pot Petya a garancia , hogy itt ilyesmi ne történjen.

kpityu2 2013.06.14. 05:16:11

Szerencsére a Fidesz nálunk újra a rend oldalán áll, és elítéli az utcai politizálást. :P

susu64 2013.06.14. 06:35:34

@béla a görög: Ja, és vajon Zuschlaggal ki vitette el a balhét, honnan lett hirtelen pénze, amit visszafizetett? És Hagyó? Úgy fog kijönni, mint a ma született bárány. Patyolatfehéren. még majd kártérítést is kell neki fizetni, az ellopott milliói mellé. Megy a színház a bíróságon, bevallom, visszavonom, másra kenem, letagadom. A nagy halak (Gyurcsány, Bajnai)itt sem ülnek, sőt!

susu64 2013.06.14. 06:36:36

@[megmondoember]: Hol tudsz ilyen jobb helyet?

susu64 2013.06.14. 06:38:38

@dr kíváncsivagyok: Nagy baj is lenne, ha valaha is ez a bájgúnár lenne a miniszterelnök. Még az az egy év is sok volt belőle, tehtségtelen, alattomos, jellemtelen.

susu64 2013.06.14. 06:46:39

@röhögő: Hát kinek a nyakába varrták volna? Emlékeim szerint ők voltak kormányon, ők tették padlóra hosszú évekre a magyar gazdaságot, vagy tévedek? És közben többszörösét lopták és privatizálták szét, mint amit a mai oldal tesz. A trafiktörténet kismiska ehhez. Mindn külföldi szolgáltató felügyelőbizottsága tele volt MSZP/SZDSZ képviselővel, politikussal. Csak Budapest: BKV, Metro4, Parkolótársaságok, önkormányzati épületek, stb.

susu64 2013.06.14. 06:50:02

@bretman: Az ne zavarjon, hogy a legtöbb ügyészt még az előző kormány alatt nevezték ki. Egyébként is, nevetséges ez a kényszer alatti vallomás. Mindegyiknek ott volt az ügyvédje, amikor vallomást tett. Meg akkor is, amikor visszavonta. Ez az igazi színjáték.

avanivi 2013.06.14. 07:21:47

@MetroGoldwinMayer: @J.László:" De mi sajnos nem puccsoltuk meg őket." "jól tettük, hogy nem puccsoltuk meg őket."
Ti vagytok a fidesz? Igy gondolkodik a fidesz?

Rókakígyó 2013.06.14. 07:31:11

@avanivi: annyira béna kacsa volt a mi kormányunk is, hogy bár minden lehetősége meglett volna a "puccs" szereplőinek leültetésére, még azokat sem tudta elkapni, akik konkrétan a helyszínen törtek-zúztak:)A puccskísérlet természetesen nálunk megtörtént, ez a kiindulópont.

Conchobar 2013.06.14. 07:31:47

Ha nálunk az új kormány 2010-ben komolyan vette volna az elszámoltatást, akkor lassanként tisztult volna a közélet. 2014-ben vagy 2018-ban őrájuk is bizton sor került volna. Csakhát nem így történt. Ennélfogva, ha történetesen 2014-ben a Bajnai-Mesterházi-Gyurcsány csapat veszi át a stafétát, akkor borítékolhatóan nem lesznek nagy felelősségrevonások. Majd mutogatnak Polt Péterre, meg a bebetonozott fideszes tisztségviselőkre miközben nagy dérrel-dúrral nem tesznek semmit (jó tett helyébe jót várj, holló a hollónak nem vájja ki...)

Conchobar 2013.06.14. 07:40:10

Amíg a két szurkolótábor azt tartja fontosnak, hogy egymást és egymás csapatát pocskondiázza, meg puccsokról, koncepciós perekről és boszorkányüldözésekről hantázik a közélet megtisztításának követelése helyett, addig semmiféle változás nem tud történni

avanivi 2013.06.14. 07:59:03

@Conchobar: A fidesz a pocskondiázás mellett egyszerüen semmibe veszi a baloldalt,aki nincs velünk az nincs!Földosztás,trafik, kitüntetés,pénz,szinház, vezető beosztás és ami most nem jutott eszembe.Amit Kövér a parlamentben művel az kritikán aluli.Meghirdették a NER-t és azt várták, hogy minden baloldali hanyat-homlok megy csatlakozni örömmel mert a viktor azt úgy gondolta, közben élve elásnák aki baloldali.

pizzaboy 2013.06.14. 08:05:53

@Conchobar: akkor megsúgok valamit (amit nyilván te is tudsz); a közélet megtisztítása csakis egyvalaki(k) érdeke: a polgároké. No ebből nem nehéz kitalálni, mikor is lesz megtisztítva az a bizonyos közélet...

pizzaboy 2013.06.14. 08:17:40

Ezt meg már úgy általánosságban: számoljunk már le azzal a '89 előtt beragadt szemléletmóddal, hogy a haza nagy öregjei, a kristálypalotájuk üvegcsarnokaiban csak azon fáradoznak - miközben a sok hívő imába foglalva a neveiket, minden nap viszi a lépcsőjük alá az ételeskosarat - hogy mindenkinek jó legyen.

Pont olyanoktól várják a segítséget, akiknek 0 érdekük van a változásban, ergo magasan szarnak mindenki fejére, aki nem az ő kasztjukból való.

Welcome to Egyiptom, 2000 BC!

Rókakígyó 2013.06.14. 08:29:08

@pizzaboy: Abban van érdeke a politikusnak is, hogy nem minden a mutyi mentén működjön, csak a mieink még eddig se jutnak el. A biznisz menjen, több legyen a bevétel a kiadás, ne legyen konkurencia... Ez a lényeg, a többi nem számít. A köznépnek meg az a lényeg, hogy nyugdíj legyen, meg tudjon holnap enni. Namost, ha ezek a célok, ismerve a hazánk képességeit, miszerint mindent elbukik, mait csak lehet, tudható, hogy hamarosan se nyugdíj nem lesz, se mit enni.

Kék az ég 2013.06.14. 08:53:38

Abban az országban ahol a két oldal szinte vallási hittel gyűlöli egymást és a két vezér Orbán és Gyurcsány ott lakik egymás kedvelt helyen (a kötcsei polgári piknik és a foci (!) pálya mellett) elhiszi valaki is hogy itt ilyen előfordulhat?

Nem, itt pont arról van szó, hogy ilyen elő NE fordulhasson, azért vannak az emberek beültetve mindenhova.

Mint a trafik ügyben is kiderült...ha valakinek kétségei lettek volna a ToiToi WC hírhedt luxus profi ügyészi vizsgalat után is.

Tahó Sandokan 2013.06.14. 08:57:24

Bakker már... Egyszer történik olyan, hogy a korrupt képviselők alaposan befürödnek, rögtön jön egy olyan blogger, aki azonnal védelmükre kel.

PONTOSAN ÍGY KELLENE MŰKÖDNIE!

Korrupt vagy? Olajat szőkítesz, majd titkosítod 86 évre? Utazási költségből házat építesz? Lenyúlod a metróra szánt pénzt? Trafikot játszol a haverok kezére? Vizitdíj automatákból szeded meg magad? Sukoró? Közgép? Strabag demokraták szövetsége? Vak komondor? Ezüst hajó? Zushlag ügy? Nokiás doboz? Pintér maffia?

BÖRTÖNBE VELED. Előtte persze bizonyítási eljárás, előzetes satöbbi. De itthon csak másodhegedűs nyikhajok szívják meg. A nagykutyák mind szabadon futkosnak.

Igenis egy GIGARISZPEKT csehországnak. Velük mindezeket nem teszik meg legközelebb. Itthon védik még a polgárok is blogokon a korrupt f@$zokat. Ezért lesz Magyarország balkáni ország és ezért lesz Csehország nyugati demokrácia, gondolkodjatok el ezen.

Szociknak vége 2013.06.14. 09:02:05

@[megmondoember]: Már megint megy a libsi süketelés. Főügyészt főrendőrt nemigen választanak közvetlenül választók, talán az USAban a békebírót, sheriffet, de őket is az elektrok, nem mindenki.

Kék az ég 2013.06.14. 09:04:40

@Tahó Sandokan: LESZ?!

Csehek már azok (mar a híres/hírhedt mondás is: ők a történelem fintora miatt szlávul beszélő németek) és mi is oda tartozunk ahova írtad (ahogy Tölgyessy mondta a magyar lakosság csak azért támogatta az EU csatlakozással járó nyugati demokráciát mert ez az ara jólétnek, egyébként k...ra nem érdekli)

Szociknak vége 2013.06.14. 09:08:05

@Kék az ég: A 'trafik ügyben' egy szál nyomozás van személyes adattal visszaélés miatt a szekszárdi ügyben. Tehát egy nagyon lájtos bcs. egyetlen érintettel...

Nincs 2 vezér, miket álmodsz össze, Gyurcsány megszünt létezni politikailag.

Kék az ég 2013.06.14. 09:12:21

@Conchobar:

A kötcsei polgári piknik helyen, ráadásul a foci pálya mellett lakó Gyurcsány fogja majd azt az Orbánt elszámoltatni aki a nemzet érdekében megígérte hogy az elszámoltatáson múlik az orszag jövője és SEMMIT sem tett?

kdnp.hu/news/a-joevo-tetje-az-elszamoltatas

Ott ahol Pokorni közölte, hogy a saját bűnözőik miatt nagyobbat bukhatnak mint a szocik ezert kezet levágni annak aki belenyúl a közösbe...és trafik, manyu, 40 milliós házak?

nol.hu/archivum/pokorni__aki_belenyul_a_penztarba__annak_le_fogjuk_vagni_a_kezet

Conchobar 2013.06.14. 09:14:06

@avanivi: Örülök, hogy önkéntelenül is igazolod a szavaimat ("a két szurkolótábor azt tartja fontosnak, hogy egymást és egymás csapatát pocskondiázza"). Nem akarok a Fidesz védőügyvédje lenni, de 2002 és 2010 között ugyanúgy semmibe vették az akkori ellenzéket

Kék az ég 2013.06.14. 09:14:08

@MetroGoldwinMayer: Azért gyurcsányozik a jobboldal mai napig is ugye?

különben sem az volt a lényeg hanem, hogy a két "ördög" egymás mellett lakik.

Conchobar 2013.06.14. 09:15:32

@pizzaboy: "No ebből nem nehéz kitalálni, mikor is lesz megtisztítva az a bizonyos közélet..." - Ugyanazt mondtad, amit én, csak más szavakkal

Szociknak vége 2013.06.14. 09:17:17

@Kék az ég: Most inkább Bajnai miatt Gyurcsányoznak, elég nagy sikerrel

avanivi 2013.06.14. 09:19:48

@Conchobar: Azt a mondatot amit idéztél nem én írtam. Amit én írtam az a baloldal teljes megsemmisítéséről szól!Mert igény van rá.

Kék az ég 2013.06.14. 09:22:41

@susu64: A nagy halak (Gyurcsány, Bajnai)itt sem ülnek, sőt!

Orbánék állandóan Bajnaiznak, Gyurcsányoznak hogy korruptak, a jövő tétje az elszámoltatás stb.

Bajnai, Gyurcsány diktatúrázik, nem jogállamozik stb.

EZEK UTÁN

1, Gyurcsány vígan ott lakik Orbán piknikhelyén
2, Bajnai együtt néz focit 1 méterre egymástól (aztán lehazudja, hogy nem látta)

3, Orbán elszámoltatást ígért államadósság és minden más ügyében,
Pokorni elszámoltatást ígér saját embereik ellen is
Bajnaiék elszámoltatást ígérnek Orbán/Simicska ügyeiben,
Gyurcsányék elszámoltatást ígérnek még a Századvég ellen is.

A hülye nép meg boldog, hogy igen Lesz elszámoltatás...

www.stop.hu/belfold/dk-elszamoltatas-var-a-szazadvegre-is/1095238/

avanivi 2013.06.14. 09:23:48

@MetroGoldwinMayer: Azt "ti" csak gondoljátok,hogy nagy sikerrel.

Conchobar 2013.06.14. 09:25:37

Lássuk már be, a közélet megtisztítása csakis lépésről-lépésre megy, egyik 4 éves ciklusban az egyik oldal tisztul, kormányváltáskor meg majd a másik. A pártok önmagukat nem hajlandók megtisztítani, de a rivális pártokban ébredhet hajlandóság (úgy mint most Csehországban), és akkor majd megszűnik a (jobb) kéz (bal) kezet mos állapot

Szociknak vége 2013.06.14. 09:26:13

@avanivi: igen persze ezért akarja szarházy is hogy bajnai vezesse az ellenzéket, mert vele fogtok kormányt váltani...:DD

Minden jelből ezt lehet kiolvasni...

avanivi 2013.06.14. 09:30:43

@Conchobar: " de 2002 és 2010 között ugyanúgy semmibe vették az akkori ellenzéket"

Démonmac1 2013.06.14. 09:31:01

Hol van az 1.000.000 új munkahely, erre kérek választ.
Meg lett ígérve de nem lett megtartva.
ennyi.

Conchobar 2013.06.14. 09:31:56

@avanivi: "Azt a mondatot amit idéztél nem én írtam. Amit én írtam az a baloldal teljes megsemmisítéséről szól!" - Minden rosszindulat nélkül: a teljes megsemmisítéssel kapcsolatban sürgősen pszichiátherhez kellene fordulni. Nagyon nem kellene önmagunkat hiszterizálni, mert akkor mások is hiszterizálódnak, felesleges a szakadékokat mélyíteni

avanivi 2013.06.14. 09:36:38

@MetroGoldwinMayer: Hiába akarja vagy nem akarja bárki,a szavazók fogják eldönteni.Az viszont biztos, hogy a DK akárhány szimpatizánsa nem fog a jobboldalra szavazni.

Szociknak vége 2013.06.14. 09:38:50

@avanivi: Az biztos hogy a DK szimpatizánsai is kellenek majd az 1/3hoz.

Szociknak vége 2013.06.14. 09:40:02

@avanivi: A szavazók már eldöntötték, kapott lehetőséget Bajnai az e14 elbukott.

Conchobar 2013.06.14. 09:40:22

@avanivi: Inkább te mondjál egyetlenegy példát arra (a képviselői fizetések, valamint Gripenek ügyén kívül), hogy a kormánypárt magáévá tette volna az ellenzék legcsekélyebb ötletét is. Inkább nekiálltak szkanderezni az ellenzékkel (Gyurcsány menesztése, privatizálások, széfek, stb.), és még akkor is ellenálltak, mikor már nyilvánvaló volt, hogy elvesztették a szavazóik támogatását (a 300 Ft-os szavazás után)

Boka1 2013.06.14. 09:44:50

@MetroGoldwinMayer: . az E14 nem csak azért bukott el, mert impotensek, hanem, mert a fidesz tarsolyában van még egymillió román szavazó. Ezzel lehetetlen versenyezni.

avanivi 2013.06.14. 09:45:20

@Conchobar: Igazad lehet, talán sok jobboldali kommentet olvastam mostanában, erről le kell szoknom,és talán megúszom az általad ajánlott pszichiátert.Mert a végén én leszek aszakadékmélyítő :(

Szociknak vége 2013.06.14. 09:49:09

@Boka1: Lehet nem kellett volna le23milliórománozni őket?

Most büntetnek a hálátlanok, ki érti ezt.... amúgy 50% részvétellel az összes HTM szavazó lenne 200.000, de biztosan nem lesz náluk 50% részvétel.

Conchobar 2013.06.14. 09:52:05

@avanivi: Persze, a szakadékmélyítő mindig csak a másik oldal lehet

chatendeux 2013.06.14. 09:53:58

@dr kíváncsivagyok: nemkevésbé kár, h szerencsére az ÁVÓs vagy TSZ elnök apád nem nemzett tul sok ilyen hülyét a világra....biztos marx-engelst lapozgatta anyád helyett, esetleg a munkásőr géppisztolyt fényesítgette

IdomitottFoka 2013.06.14. 09:54:05

@MetroGoldwinMayer: Természetesen a parlament és nem a kormány nevezi ki őket, és a jobb sorsú országokban konszenzus van róluk.

@Samott: Pratchett Kallódó kontinens című regényében van az, hogy a miniszterelnököt a megválasztása után eleve lecsukják, mert később úgyis meg kellene tenni :)

Conchobar 2013.06.14. 09:57:56

@avanivi: "talán sok jobboldali kommentet olvastam mostanában" - Talán nem annyira a vélemény oldaliságával kellene foglalkoznod, mint inkább a vélemény ésszerűségével és valóságtartalmával

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.14. 10:02:58

Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége. Elítélik őket? A másik oldalon is szétnéz az ügyészség?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.14. 10:04:26

@Conchobar: A jobboldali és baloldali kommentet nem a valóságtartalom, hanem a rögeszmék különböztetik meg, erről lehet őket messziről felismerni.

Egyallampolgar 2013.06.14. 10:05:11

@MetroGoldwinMayer:
Ugye Ön csak viccel?!
"
Ez eleve egy béna kacsa kormány volt minimális többséggel, gyenge támogatottsággal."

Mintha nem tudná "mi a béna kacsa kormány" de a támogatottság itt nyilván LÉNYEGTELEN. Politikai meccset nem szokás bírósággal eldönteni liberális demokráciában. Eddig a legnyugatibb ilyen ország Ukrajna volt.
Persze egyenlőre nem lehet tudni mi, miért történt, de benne van hogy nem is fogjuk.

Szociknak vége 2013.06.14. 10:13:26

@IdomitottFoka: A parlament ugyanse nevez ki hatósági elnököket, ez tipikusan kormányfüggő, a kivétel az ügyész, bíró.

Conchobar 2013.06.14. 10:16:12

@Távmunka blog: "A jobboldali és baloldali kommentet nem a valóságtartalom, hanem a rögeszmék különböztetik meg" - Csakhogy rögeszmés esetben nem jobb és baloldaliságról, hanem két csapatban egymásnak ugrasztott balekokról lehet beszélni, akik képtelen azt észrevenni, hogy mentoraik az 'oszd meg és uralkodj' mögött irdatlan mennyiségű nokiásdobozra és trafikra tettek szert

avanivi 2013.06.14. 10:17:58

@Conchobar: Te egyedül rám írtad hogy ne mélyitsem a szakadékot, arra válaszoltam.

"Földosztás,trafik, kitüntetés,pénz,szinház, vezető beosztás és ami most nem jutott eszembe."Nem a parlamenti munkáról írtam abba évek óta csak a fizetésük emelésében értenek egyet.

"véleményésszerűségével és valóságtartalmával"
Elmultnyócég, GyurcsányBajnai,megvédjük a rezsicsökkentést, Magyarország jobban teljesít, harcolunk a nem létező ellenséggel főleg az IMF-el és az EU -val.

Boka1 2013.06.14. 10:19:43

@MetroGoldwinMayer: lesz sajna. kurva sokan vannak, sőt sokat már a magyar közigazgatásban dolgoznak. Itt mindig az a kormány uralkodott, akiket a nyugdíjasok hatalomra emeltek. Most először az import szavazók fognak dönteni.

A szerelő 2013.06.14. 10:36:49

Magyarországon azért nem lehet ezt megtenni, mert orbánnak első dolga volt a TEK-et létrehozni és olyan jogosultságot adni neki, ami képes megvédeni még a rendőrséggel szemben is.

Conchobar 2013.06.14. 10:50:06

@avanivi: "Te egyedül rám írtad hogy ne mélyitsem a szakadékot, arra válaszoltam" - Tekintve, hogy te kezdtél velem polemizálni. Majd ha ők írnak nekem olyan blődségeket válaszként, hogy meg akarják semmisíteni a jobboldalt, meghogy 2010 és 2013 között a kormány figyelembe vette az ellenzéket, akkor majd nekik írom. Egyébként, felesleges egyoldalúan a trafikokat kiemelni, amikor a nokiásdobozok világa sem szűnt még meg (mert csak időlegesen szorította háttérbe a 'fülkeforradalom')

Peetee 2013.06.14. 10:56:49

@béla a görög:

Pár tíz milliós ügyekért ül 1-1 ember. Ők a vezéráldozatok, miközben továbbra is milliárdok, tíz milliárdok folynak ki az ablakon; pontosabban kitalicskázásra kerülnek és jó sokan osztozkodnak rajta. Hagyó meg Cuslág' csak jelentéktelen sakkbábuk, akiket odadobtak a közvéleménynek, miközben az ügyeikben megjelenő sösszeget tízszeresét-százszorosát vándoroltatják a saját zsebükbe az érintettek. Évente!

Conchobar 2013.06.14. 11:00:28

@A szerelő: "Magyarországon azért nem lehet ezt megtenni, mert orbánnak első dolga volt a TEK-et létrehozni" - Akkor talán tudomásul kellene venni azt, hogy a következő kormányváltáskor tud csak sor kerülni Orbánékra. Meg azt is, hogy 2010-ben ki kellett volna követelni Orbántól az előző garnitúra tényleges elszámoltatását. Ha az elszámoltatás megtörtént volna, akkor a Mesterházi-Bajnai-Gyurcsány csapat is nagyobb kedvvel látna hozzá az esetleges kormányváltáskor Orbánék elszámoltatásához. Takarítani szobáról szobára érdemes, egyiket a másik után. Tehát nem ötletszerűen, meg puccsot, boszorkányüldözést meg koncepciós pereket emlegetve

IdomitottFoka 2013.06.14. 11:04:51

@Peetee: Parasztáldozatokat akart írni, úgy gondolom, ha a sakkból vette a példát. Amúgy sima koncként odadobott áldozatok voltak. Na nem mintha nem érdemelték volna meg a büntetést.

IdomitottFoka 2013.06.14. 11:06:14

@MetroGoldwinMayer: Mondjuk pont róluk van szó. Egy rendvédelmi szerv vezetője hiába tesz bármit is, ha ügyész nem áll mögötte.

avocado_ 2013.06.14. 11:26:20

Egyáltalán miért van az hogy az alkalmazottaink (a képviselők azok, a mi pénzünkből élnek és mi választottuk őket) így packázhatnak velünk?
Miért nem független az egész rendőrség? Miért lehet megcsinálni azt hogy mindenki aki hatalomba kerül odarakja a saját kis káderét? Ez kurvára nem demokrácia. Erre miért nem talált ki még senki semmit?

dr. mesterséges színezék 2013.06.14. 11:35:01

@MetroGoldwinMayer: "Micsoda baromság, természetesen Csehországban is, mint mindenhol, a kormány nevezi ki a hatóságok vezetőit. Ez teljesen normális."

Ez még csak-csak.
Az, hogy a kormányt alakító parlamenti többség azért alkotmányoz, hogy a kormányt senki és semmi ne ellenőrihesse, az csak Iránban és Észak-Koreában normális.
Ja, meg nálunk.
A sárga bolsi jó bolsi.

Conchobar 2013.06.14. 11:35:25

@avocado_: "Miért nem független az egész rendőrség?" - Azért, mert akkor a rendőrség (vezetése) is politizálni kezdene. Nagyon nincs szüksége arra egyetlen országnak sem, hogy két hatalmi központja legyen (a parlament és a 'választott rendőrség'). Ebből a két hatalmi központból az egyik (a parlament) gyorsan ki is esne. Maradna a végén egy junta. De abból a szempontból is ostobaság a választott rendőrség, hogy jelenleg még a parlamentet se tudják a választók ellenőrzésük alatt tartani, hát még egy amúgyis zárt szervezetet hogyan tudhatnának

Mr. Rustical 2013.06.14. 11:36:10

@Gera: Királyfi, királyfi... Hát te hány éves vagy?

Amit érdemes megnézni, az a törvényi környezet, amiben a politika működik. Csehországban nem tudom, hogy van, de Magyarországon tiszta kezekkel nem lehet politikai rendszereket működtetni. Nyilván máshol sem, de ebben a régióban ez különösen igaz.

A társadalmi elvárás - és ehhez igazodik a törvényi környezet - az, hogy a politikus dolgozzon ingyen, az állam szolgáltasson mindent ingyen, adózni viszont ne kelljen.

Mégis, hogyan lehetne pártot építeni, hatalmat szerezni és megtartani olyan környezetben, ahol a bármilyen mértékben elvszerű politikus nem kap semmilyen választói támogatást, viszont szembe kell szállnia a kül- és belföldi gazdasági lobbikkal és még a titkosszolgálatokkal is?

Az egész rendszer arra épül, hogy mindenki sáros legyen, aki valamit csinál. Csak az lehet nyugodt, aki elüldögél a parlamentben, néha ordít egy nagyot, aztán hazamegy. De aki pénzhez közel megy, az mind rögtön veszélybe kerül. Pénz nélkül pedig elég nehéz érdemi dolgokat véghezvinni...

dr. mesterséges színezék 2013.06.14. 11:37:08

@MetroGoldwinMayer: " A 'trafik ügyben' egy szál nyomozás van személyes adattal visszaélés miatt a szekszárdi ügyben."

Nem te írtad fentebb, hogy a rendőr csak azt csinálja, amire parancsot kap?

dr. mesterséges színezék 2013.06.14. 11:43:22

@Conchobar: "De abból a szempontból is ostobaság a választott rendőrség, hogy jelenleg még a parlamentet se tudják a választók ellenőrzésük alatt tartani, hát még egy amúgyis zárt szervezetet hogyan tudhatnának "

Nem a szervezetet kell ellenőrizni, csak a helyi vezetőjében tudatosítani, hogy a választóinak a seggét kell nyalnia, mert azok ültetik a székbe, vagy lökik ki onnan.
Ki van ezt találva az önkormányzatoknál, ahol messze jobban működik a tettek mentén a szelekció, mint az országos politikában... akarom mondani működött, amíg be nem köszöntött ott is, a mikutyánkkölykeizmus.

Mr. Rustical 2013.06.14. 11:48:29

@Conchobar:

Régebben voltak választott városi ügyészek. A sorsuk jól meg van írva a Rokonok c. Móricz regényben.

Elvileg manapság erre van kitalálva a "független" ügyészség, és ezért nevezik ki a főügyészt hosszabb periódusra.
De nyilván az se független, mivel "független" ember nem létezik, de ha létezne, soha senki nem nevezné ki.

Most egyébként több országban pont az van, amit mondasz: a korrupció ellenes ügyészség önálló politikai életre kel. Persze mindig van mögötte egy erős politikus. Romániát pl. már jórészt paralizálta a Basescu elnök befolyása alatt álló korrupciós ügyészség. Névtelen feljelentések alapján járnak el, kiterjedt lehallgatási jogkörökkel, stb. A politikai ellenfelek mellett a magyarokat s rendesen nyírják, pl. az egyházi vagyon visszaszolgáltatásában részt vállallókat, vagy akik túlságosan székelyautonómiáznak.

Ez egy kitűnő fegyver, mert nemcsak fizikailag vonja ki a forgalomból az ellenfelet, hanem erkölcsileg is rombolja.

Ehhez képest milyen lúzer volt Haynau, aki embereket végeztetett ki és hősöket kreált, ahelyett, hogy lecsukatta volna pl. a 13 tábornokot mert ellopták az ezredpénztárt.
Akkor most nem 13 aradi vértanúnk lenne, hanem 13 sikkasztó.

Mr. Rustical 2013.06.14. 11:54:18

@dr. mesterseges szinezek:
Nyilván minden jobban működik helyi szinten. Minél messzebb van a hatalmi centrum, annál nehezebb ellenőrzés alatt tartani.

A választott országos rendőr-főkapotány vagy a vűlasztott főügyész csak ugyanannyire hatékony megoldás, mint a választott parlament meg a köztársasági elnök. Mind1, hány ilyen választott funkciót kreálsz, ugyanazok az érdekcsoportok fognak versengeni mindegyikért. Vagy szerinted nem tudna a Fidesz vagy az MSZP rendőr-főkapitányt jelölni? És mi a fene alapján választanának a szavazók közöttük? Ismerni fogja őket mind a sok millió? Nem, ugyanaz a médiakampány döntene, mint a parlamenti választások esetében.

Nem látom, hogy azok az országok, ahol közvetlenül választják az államelnököt (pl. Fro.) jobban működnének, mint azok, ahol közvetve(Németo.) vagy sehogy (NBr.)

Akkor miért lenne ez másként a rendőrség, ügyészség esetén?

avocado_ 2013.06.14. 11:57:52

@Conchobar:
Nem választani kéne, oda kéne rakni valakit 10 évre és rögzíteni törvényben hogy soha semmilyen módon nem politizálhat és több hatalomhoz nem juthat mint amennyije van.
Mégis hogy választódik el a 3 hatalmi ág ha abból 2 összefügg? Ez így nem demokrácia, a legalapvetőbb célkitűzéseket sem teljesíti ha a végrehajtó és a törvénykező ágak egy kézben vannak.
Itt van ez a cseh botrány. Honnan a szarból tudja meg a nép hogy mi az igazság? Tényleg korruptak voltak? Vagy csak politikai leszámolás? Esetleg mindkettő? Hogy élhetünk olyan rendszerben ahol mindenről azt kell feltételeznünk hogy korrupt?

Conchobar 2013.06.14. 11:58:45

@dr. mesterseges szinezek: "Nem a szervezetet kell ellenőrizni, csak a helyi vezetőjében tudatosítani, hogy a választóinak a seggét kell nyalnia" - Isten őrizzen az ilyen ötletektől! Ha kiszabadul az ellenőrzés alól a kormány, akkor nem az a megoldás, hogy megduplázzuk a bajt (és létrehozunk egy szintán önjáró rendőrséget). A baj igazából az, hogy a választók (tehát nem az ellenzék! mert az csak cseberből vederbe) nem tudja ellenőrzése alatt tartani a parlamentet (és vele a kormányt), mivel rendkívül megosztott (hiszen a cseh események kapcsán itt is puccsokról fecsegnek, ahelyett, hogy rábólintanának, megy le a szemét a csúszdán, tisztul a közélet)

Mr. Rustical 2013.06.14. 12:04:06

@avocado_:
Ez pont így van ma, a főügyész oda van rakva 9 évre.
S akkor mi van?
De ha választanák, akkor se lennénk előrébb semmivel, ugyanúgy érdekcsoportok emberei ülnének bele a székekbe.
Aztán ahol jobban el van választva a 3 hatalmi ág (Franciák, USA) az miért jobb, mint ahol még enniyre sincs (britek)?

avanivi 2013.06.14. 12:06:49

@Conchobar: Nincs sok ídőm, de kénytelen vagyok megírni, sehol nem írtam a következőt :"2010 és 2013 között a kormány figyelembe vette az ellenzéket"

Conchobar 2013.06.14. 12:07:10

@avocado_: Értem én, 'várjuk az igazságos és jóságos cárt, akinek eljövetele után beköszönt a kánaán' szindróma modernizált változata. De ilyesmi nem tud megoldás lenni egy demokráciában. A jobboldali választónak tudnia kellene elengedni Orbánék kezét a baloldalinak meg Bajnaiék kezét. A nem-odavalót ki kell tudni szavazni

dr. mesterséges színezék 2013.06.14. 12:11:12

@Mr. Rustical: "És mi a fene alapján választanának a szavazók közöttük?"

Ugyanaz alapján, mint polgármester. A következp ciklus programja és az előző ciklus eredményei alapján.
Ebből az is következik, hogy elsősorban a helyiekről volna szó, akik azért, mert az ezerfejű rajtuk tartja a kétezer szemét, az országos vezetést csak abban követnék, amiben kötelesek követni, és nem maffiarendszerű pénzbeszedésben és eltussolásban.

Ami most van az a legkényelmesebb: én kijelöllek téged, te meg (nem) nyomozol utánam. Hívhatjuk Polt-szindrómának.

dr. mesterséges színezék 2013.06.14. 12:13:31

@Conchobar: " nem az a megoldás, hogy megduplázzuk a bajt (és létrehozunk egy szintán önjáró rendőrséget)."

A rendőrség most önjáró annyiban, hogy amiben a kormánynak nincsenek direkt elvárásai, abban egy vér- és dacszövetség.
És akinek érdekében állna ettől eltanácsolni, annak lehetősége nincs rá, akinek lehetősége volna, annak nem érdeke.

Conchobar 2013.06.14. 12:14:20

@avanivi: Nem. Csak megkérdőjelezted, hogy a 2002 és 2010 közötti kormány szintúgy sz@rt az ellenzék fejére, mint a mostani. Nem baj az, hogy nem érted, mit ír a másik

Conchobar 2013.06.14. 12:25:35

@dr. mesterseges szinezek: "Ami most van az a legkényelmesebb: én kijelöllek téged, te meg (nem) nyomozol utánam. Hívhatjuk Polt-szindrómának" - Hagyjuk a már a rendőrséget! Tessék már megérteni, hogy azért nem került sor elszámoltatásra a kormányváltáskor (2002-ben és 2010-ben), mert nem volt érdeke a kormányra kerülőnek, (kéz kezet mos, jó tett helyébe jót várj), Poltra, meg mindenfélére hivatkozva nem tettek semmit. Legfeljebb kineveztek valakit főbohóc elszámoltatónak, meg legfeljebb megszabadultak a saját pártbeli riválistól (Zuschlag, Hagyó)

Ad Dio 2013.06.14. 12:56:16

Amellett hogy rács mögött a helye minden korrupt politikusnak, azért ez az ügy felvet bizonyos demokrácia alapértelmezési problémát.

A képviselők mentelmi joga nem véletlenül alapeleme minden demokráciának: nagyobb baj az, ha az éppen regnáló kormány vagy épp egy erős ellenzéki pozícióból rendvédelmi szervekre ráhatást gyakorló politikai erő így "végzi ki" az ellenlábasát, mint az hogy egy-egy képviselő, vagy csoport által elkövetett törvénytelenség pár év halasztással kapja meg a büntetését.

Ez az ügy számomra nagyon komoly demokrácia deficitre mutat rá Csehországban. Külön pikáns hogy az önkéntes igazságosztó épp a rendőrség különleges alakulata lett.

kurgan 2013.06.14. 14:32:16

kedves posztíró,
az egész ügyet tudtmmal az tette lehetővé, hogy tavaly elfogadtak egy törvénymódosítást, amely gyakorlatilag függetlenítette a cseh igazságszolgáltatást a kormánytól, így pl. a belügyminiszternek nem nagyon van tudomása arról, mit csinál a rendőrség és az ügyészség, beleszólása pedig végkétt. ott nincs kéthétalattrendetteszek belügyminiszter. a zsaruk egyszerűen csak elkezdtek dolgozni politikai vonalon is.

belekotty 2013.06.14. 16:04:57

@Ad Dio: Kormánytagokat vettek őrizetbe, nem képviselőket.

Don Quixote de la Ferko 2013.06.14. 16:05:40

Vicces, hogy a cseh állapotok miatt ölik egymást a poszterek, miközben rogánpedotóni elvtárs szól a havernak, hogy csináljon ki egy éttermet.

"Rogán Antal polgármester ezért az étteremnek helyet adó ingatlan tulajdonosával kezdeményezett tárgyalást annak érdekében, hogy mondja fel a vendéglátóhely bérleti szerződését. Úgy tudjuk, hogy a tulajdonos elfogadta a kerületi vezetők érveit, és jelezte, megteszi a megfelelő lépéseket a bérlővel szemben."

Éljen az orbánizmus, és agyatlan hívei.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.06.14. 16:08:15

Nálunk a XI. kerületben 2010 őszén pont az önkormányzati választások előtt idézték be gyanúsítottkénti kihallgatásra Molnár Gyula polgármestert. Nagy volt a hírverés. Utólag persze kiderült, hogy nem követett el semmit, de egyrészt arról már szinte olvasni sem lehetett, másrészt a választást is elveszítette.
Persze így hasznosabb a kerületnek, legalább nem vagyunk bojkott alatt és büntiben.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.14. 16:16:17

@Don Quixote de la Ferko: Mindenki megkönnyezi majd a turistákat lehúzó éttermet, ami rontja az ország amúgy sem túl jó hírét...

Don Quixote de la Ferko 2013.06.14. 16:23:39

@Távmunka blog:

Igen. Megkönnyezi.

A hozzád hasonló buzeráns orbáncsicskák most örülnek.
Agyad nincs annyi, hogy felfogd, hogyan kéne működnie egy jogállamnak, és miért fog később az ország maradéka könnyezni mert a te értékrended és az orbánisták értékrendje szerint ez a megoldás.

Makkasz 2013.06.14. 16:47:36

Mekkora barom vagy posztolókám. Itt a hatalmon lévő fázott rá. Azon kívül, hogy kell semleges vagy ellenzéki érzelmű bűnüdözés, ehhez kelett hogy BŰNÖZZENEK.
Ugyanúgy minz Moon a fidesz. Csak ők még nincsenek börtönben.

Ad Dio 2013.06.14. 17:43:59

@belekotty:

Első körben az jött le, hogy képviselőket is őrizetbe vettek. Most már a legtöbb helyen volt képviselőkről beszélnek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.14. 18:34:15

@Don Quixote de la Ferko: Ide figyelj, buzeráns orbáncsicska, velem így ne beszélj!

Az a helyzet, hogy Vizó hasonlóan működő, de a nemfizető turistákat megverő éttermeit se zárták be évekig, mert lefizették a rendőröket, úgyhogy más módszer nem nagyon a bezárásukra. Mert az nem kérdéses, hogy olyan étteremre nincs szükség, ahol a hírek szerint fizetéskor előkerül egy újabb étlap, többszörös árakkal, majd a verőlegények az ATM-hez kísérik a kedves vendéget...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.14. 18:55:48

@Makkasz: A hatalmon lévő párt belső ellenzékére csaptak le. Nemrég volt egy ügy, amit feltűnő módon pont a letartóztatott képviselők nem akartak megszavazni, majd meggondolták magukat...

Don Quixote de la Ferko 2013.06.14. 20:03:00

@Távmunka blog:

Ne pattogj orbánycsicska, a moszatokat is beszámítva te vagy a világ legutolsó sejtburjánzása, aki beleszólhat abba, hogy kivel hogyan beszélek.

Láthatóan nem értetted meg. Az, hogy a te köreidben nem létezik megoldás a csalás, bűnözés ellen, az nem jelenti azt, hogy mindenkinek úgy kell élni. Nézz utána az erkölcs szónak, ha nincs az orbánkódexben (arrafelé tiltott szó), akkor kérdezz meg nyugodtan egy értelmes embert, az majd elmondja neked, miért nagyobb baj az országnak a te fajtád elintézési módja, mint a tisztességes eljárás.

Muzsikok közt 2013.06.14. 21:56:35

@Boka1: Még kevesen sem dolgoznak a magyar közigazgatásban, ott csak magyar állampolgárok dolgozhatnak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.14. 22:12:48

@Don Quixote de la Ferko: Fogd már fel, hogy kormánytól független évtizedes problémáról van szó! A turistarabló éttermek a pesti belvárosban eddig büntetlenül folytathatták a maffiatevékenységüket, hiába sértettek meg minden törvényt.

Az feltűnt, hogy megkérték a tulajdonost, hogy rakja ki a bérlőt és nem írták bele a kisajátítási törvénybe, nem 10 évre visszamenőleg adóztatták meg? Sikerült az utóbbi 3 év legértelmesebb intézkedésébe belekötnöd, agyatlan csicska moszatocska.

Ha kilátnál a fejedből, akkor észrevennéd, hogy nem csak a narancsok meg a ballibek léteznek, rájuk az ország többsége már évek óta nem vevő, hiába erőlködsz. Tudom, hogy jó az árokásás meg a sárdobálás, aki nem a mi csürhékben, az az ellenséges kondában, csak így könnyen az egész ország az ellenség lesz...

Don Quixote de la Ferko 2013.06.15. 22:39:29

@Távmunka blog:

Láthatóan képtelen vagy agyilag felfogni miért rossz, ha egy ilyen ügyet nem törvényesen, hanem fentről leszólással intéznek el.

Igazából azt vagy képtelen megérteni, hogy akkor, amikor elfogy az ellenség, vezéred újat keres, és ha nem fekszel elég jó helyen, vagy nincs a nyelved elég mélyen orbán seggében, akkor te leszel a következő, akit kibasznak a bérleményéből, mert valakinek szüksége van arra, amit felépítettél.

Túl egyszerű vagy, de ez nem a te hibád, ha nem lennél, akkor orbánnak esélye nem lenne.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.15. 22:55:55

@Don Quixote de la Ferko: Mi volt törvénytelen? Kérlek add meg, hogy melyik törvény melyik paragrafusába ütközött. És persze jelentsd is fel!

Mondták már neked, hogy nagyon szánalmas dolog mindenkit fideszesnek nézni, aki nem bólogat a vezérednek? Feltűnt, hogy a többségnek egyik párt sem tetszik?

Ha anyád nem tanított jómodorra, akkor gondolom feleslegessel lenne ezzel bajlódnom, egyszerűbb azonnal káromkodni és beskatulyázni valakit anélkül, hogy 2-3 kommentet elolvasnál...

Csomorkány 2013.06.16. 07:36:09

Mondjuk én magát a posztot nem értem. Most akkor jó a posztoló szerint, ami Csehországban történt, vagy nem jó? Ha nem jó, ha ilyesmi normális demokráciában nem történik, akkor miért lenne jó, ha nálunk megtörténne?

Don Quixote de la Ferko 2013.06.16. 10:46:10

@Távmunka blog:

Mi volt a törvénytelen?
Azt nem tudni, a média a saját szájíze szerint számol be mindenről, hiszen a hozzád hasonló birkákat csak így lehet fanatizálni.
És a megoldás bármennyire is nem tetszik neked és kommunista elveidnek, nem az, hogy a polgármester leszól a csicskájának, az meg felmond egy törvényes szerződést, mert rinyál, hogy őt is előveszik miatta.

Az a szánalmas, hogy tényleg annyira elvakult orbánista vagy, hogy nem veszed észre, miért rossz ez a megoldás, és hová vezet. Nem baj, tapsolj, de akkor is tapsikolj, amikor majd tőled vesz el valamilyen általad most még nyalásig imádott fideszes hatalmasság majd valamit.
Bár az igazság az, hogy annyira sötét vagy, még akkor sem fogod megérteni, hová vezet az általad annyira preferált kommunista megoldási módszer.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.16. 17:48:02

@Don Quixote de la Ferko: Droidkám, tanulj meg olvasni. Bár aki saját magán kívül mindenkit orbánistának gondol, annak inkább pszichiátriai kezelés kell...

Don Quixote de la Ferko 2013.06.16. 19:38:58

@Távmunka blog:

Buzikám, tudod, mint a kacsa.

Ami úgy megy, mint a kacsa, úgy hápog, mint a kacsa, úgy néz ki, mint a kacsa, az kacsa.

Ugye nem kell mondanom, hol a párhuzam veled.

De, mégis.

Aki nyalja a fideszesek seggét, aki örül a fideszesek kommunista módszereinek, aki kiborul, ha vezérét és csúti főtitkár elvtársát szarba sem veszik, az fideszes. Pont mint te.
Ennyire egyszerű. Mint te.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.06.16. 20:33:22

@Don Quixote de la Ferko: Buzikám, te komplett hülye vagy. És néha töröld meg a szád, ne folyjon ki rajta a vezéred szara...

Don Quixote de la Ferko 2013.06.16. 21:28:13

@Távmunka blog:

Fideszcsicska, orbán hátsójában a helyed, mit keresel itt?

alfax 2013.06.17. 23:06:16

@mojoking77: "uncselekmeny" mi van Kazincy, nem fog a cerka?

prolee 2013.08.21. 22:36:12

Látom, itt síri csend és hullaszag. kussoltok? Mi is van most azzal a korrupcióval? Vagy a nyomozóhatóság, vagy az ügyész baszott el valamit. Nem kicsit. Nagyon.
süti beállítások módosítása