A napokban sokat lehet hallani arról, hogy az átszervezéseknek köszönhetően sok helyen túl sok elsős jut egy iskolába, így többek közt sokfős osztályokat is indítanak. Miért rossz megoldás ez?

MTI Fotó: Balázs Attila

Én olyan osztályba jártam általános iskola és gimnázium alatt, ahol a diákok száma 25-30 között mozgott. Ez akkoriban jónak tűnt, hiszen sokan voltunk, így mindenki talált magának barátokat.

Mai fejjel ezt már másképp gondolom. 25 fővel számolva annak az esélye, hogy én feleljek 4%. Ez olyan kicsi, hogy szinte már-már esélytelen. Olyannyira, hogy 8 év alatt mindent beleszámítva 5 alkalommal sem feleltem. Ha beleszámolom még a gimnáziumot, akkor sem feleltem 10-szer az összesen 12 év alatt. Ha pedig egy gyerektől nincs szóbeli számonkérés, akkor nem is lesz szüksége arra, hogy elsajátítsa annak mikéntjét.

A másik nagy probléma az az, hogy minél több a gyerek annál kevesebb idő jut egy adott gyerekre és az ő egyedi igényeire. A magyar iskolarendszer amúgy sem tud mit kezdeni az átlagnál okosabb, vagy butább (bocsánat) gyerekekkel, de nagy létszámú osztályok esetében ez hatványozottan igaz. Vegyük azt, hogy 10 gyerekből 8 átlagos, 1 átlagon felüli és 1 átlagon aluli, így egy 30 fős osztályban már 6 gyereknek térnek el az igényei az átlagtól. Tehát a tanár 24 gyereknek többé-kevésbé megfelelő tempóban tudja adagolni a tananyagot, 3 viszont halálra fogja unni magát és tehetsége veszendőbe megy, 3 pedig már az elején lemarad, így esélye sem lesz arra, hogy felzárkózzon az átlaghoz.

Saját osztályaimból mind a két típusra tudok (sajnos) több példát is. Egy nagyon okos osztálytársam minden feladatot rekord idő alatt megoldott, mindenből szín ötös volt, talán a legrosszabb jegye az ötös alá volt. Már úgy ült be a legelső napon az iskolapadba, hogy tudott írni, olvasni és számolni is. De mivel nem kapott külön figyelmet és extra feladatokat, így az órák nagy részén unatkozott, kiváló tehetségét pedig nem tudta kamatoztatni, általános iskola végére nem tudott többet, mint mi.

Egy másik osztálytársam nehezen tanult, nem ment neki az írás és olvasás, rendszeresen bukdácsolt. Akkoriban ráfogták, hogy lusta, figyelmetlen, ma már tudjuk, hogy diszlexiás volt és külön kellett volna vele foglalkozni.

Persze ez nem igazán a tanárok és az iskolák hibája, ők csak kapnak egy X fős osztályt és csinálják, amit tudnak. A probléma az, hogy így néhány lelkiismeretes tanárt leszámítva senki sem törődik megfelelően a gyerekekkel és látszólag senki sem foglalkozik a problémával. Az Oktatásügy sajnos minden kormánynak a mostohagyereke, egyáltalán nem törődnek vele, legfeljebb néha belerúgnak egyet.